Felnőni egy sorozathoz?

A Dexter sorozatról van szó. Régebben ódzkodtam a sorozatgyilkos témától, nem éreztem úgy, hogy engem érdekel az ilyen, illetve nem gondoltam, hogy nekem undorító dolgokat kéne néznem. Aztán végül egy adandó alkalommal beszereztem. Egy-másfél éve várt a sorozat táramban, hogy végre megnézzem. Már régebben megnéztem pár részt belőle, de elég lassan azokat is, nem is igazán értettem miről van szó, nem is estek jól az epizód témák a lelkemnek. Most azonban kifogytam a sorozatokból nagyjából, így elővettem a Dextert, próbáljuk meg, mióta foglalja már a helyet fölöslegesen. Nem kezdtem el elölről, nagyjából még emlékeztem (meglepő) a fontosabb mozzanatokra, csak meg kellett keresni pontosan hol is tartottam. Most már nem éreztem undorítónak a történetszálat és a cselekményt, kezdett érdekessé vállni, bírtam követni a lényeget, és így hamar le is daráltam az első évadot.

Mint első évad remek felvezetésnek gondolom, hogy jobban megismerhettük Dextert, de mégsem egy kezdő sorozatgyilkost ismertünk meg, hanem egyből a közepébe vágva, mégis bemutatta önmagát. Végig feszültség volt az évad második felében, remekül eltalált történet.

Ezután rögtön néztem a második évadot, az is megvolt már régen, ezek csak 12 részes évadok, egyenként 50 perces epizódokkal, tehát pörgős. Régebben soknak éreztem az 50 percet, szenvedtem fél óra után, ez is visszatartott többek között. A második évad is hamar elrepült, azt kell hogy mondjam szintén izgalmas részek voltak, elkapják Dextert vagy sem, volt benne izgalom, empátia, meglepő reakciók.

A harmadik évaddal először várni akartam, de nagyjából 2 nap szünetet sikerült tartani, majd töltöttem le azt is. Még 4 rész van hátra, egyelőre akcióban és izgalomban alulmarad az előző két, több személyes szálat bevető évadhoz képest, de eltudom képzelni, hogy a végén összefügg majd minden és eldobom az agyam.

A negyedik évados babás plakátok is felkeltették az érdeklődésem, kíváncsi vagyok mit hoznak ki ebből, valóban bevonják a születendő gyereket az akcióban vagy csak a marketing része.

Azt gondolom, hogy az elmúlt 1.5 évben elég drámai és erőszakos sorozatot láttam ami felnevelt erre a szintre, bár utólag ez inkább vicces mint véresen komoly, azonban van egy mély elgondolkodtató szál is, amit mindenki lefordíthat a saját életére és okulhat belőle. Remek, remek!

A bejegyzés kategóriája: elmélkedés, sorozat
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.