Négy nap Párizs

A veledutaztam.hu játékban nyertem egy 4 napos párizsi utazást két fő részére még januárban.

Úgy döntöttem édesanyámat viszem magammal, még sosem járt Párizsban és nagyon szerette volna megnézni. Próbáltuk az utazást minél későbbre időzíteni, hogy szép időben tudjunk várost nézni. Így hát április 28. – május 2. lett a dátum.

Csütörtökön korán reggel ment a repülő Ferihegyről Charles de Gaulle 2-re, fél 10-re értünk oda. A reptéren meg kellett venni a hévre a jegyet, ami bevitt minket a belvárosba, illetve 5 napra szóló Paris Visit kártyát, amivel korlátlanul utazhattunk tömegközlekedéssel a belvárosban. A jegyirodánál hatalmas sor állt, így 11 órakor sikerült elindulni a hévvel be Párizsba. A jármű sok helyen megállt, így 50 perc alatt értük el célállomásunkat, ahonnan már csak egy metróval kellett menni a hotelhez. Ahogy leszálltunk a hévről rögtön feltűnt, hogy nincs mindenhol mozgólépcső az aluljárókban mint Magyarországon, így cipelni kellett lépcsőn föl-le a bőröndöt.

Szálloda

Könnyen odataláltunk térkép alapján a szállodába. Egymás mellett sorakoznak kisebb nagyobb hotelek, ez egy kisebb volt, de hangulatos. Az angol tudásomat elővéve sikerült hamar bejelentkeznünk, a 202-es szoba volt a miénk. A szobába belépve hirtelen megtorpantam, hogy milyen picike. Volt benne egy franciaágy és egy pótágy az ablak alatt, ezért volt a kelleténél kevesebb szabad hely. Plazma TV, minibár, WiFi, minden volt ami kellett.

Első nap

Eiffel Torony Ahogy kicsit megpihentünk, indultunk vározstnézni. Tudtuk hogy relatíve közel van az Eiffel Torony, így arra felé vettük az irányt. Útközben televolt az utca két oldala éttermekkel, olasz, kínai, thai, végül egy kis családias olasz étteremben költöttük el az ebédünket. Kicsit más volt a Lassagne mint itthon a zamárdiban lévő olasz étteremben, de finom volt és laktató, kis cserép edényben sütötték.

Étterem után mellékutcákon tovább haladtunk a Mars-mező felé, kicsit VIII. ker.-es hangulata volt az utca egyik oldalán álló téglás tűzfalnak az építkezés szélén. Jó volt látni ezt az oldalát is Párizsnak, nem csak a túristáknak kidíszített főbb utakat tele szuvenírbolttal és vendéglátó egységekkel.

InvalidusokAz Eiffel Toronyhoz való közeledésünket érezni lehetett a szerecsen Eiffel Torony kulcstartó árusok számának növekedéséből és egy négyzetméterre jutó elviselhetetlen számú jelenlétükből, megjöttünk. Rengeteg túrista, a bejáratoknál hatalmas sorok, másik oldalon rapperek tolták. Maga a monstrum több oldalról bevolt vonva védő hálóval, egyik bejárat nem is üzemelt. Pár fotó, majd mentünk tovább a Mars-mező.
Elkell mondani, hogy volt vagy 30 fok árnyékban ezen a napon, tehát sétára nem feltétlen alkalmas a déli órákban, de muszáj volt nézelődni.

A tér végétől az Invalidusok felé vettük az irányt, Napóleon sírját őrző épület komplexum felé. Ennek csak a kertjét néztük meg, nem volt már erőnk bemenni, körbejárni, 4 órára kegyetlenül elfáradtunk, vissza metróztunk a szállásra. A nap hátralévő részét pihenéssel töltöttük.

A TV-n digitális adás volt, 40 csatorna, ebből 3 angol, 3 osztrák és a többi francia. CNN-en egész délután az olaj szennyezés ment, egyik francia adón MacGyver, másikon meg Stargate SG-1 8. évad. Volt mit nézni. Este feltűnt, hogy 8 órakor még sütött a nap mivel az időzóna legnyugatibb részén voltunk, így Magyarországhoz képest elvolt tolódva rendesen a napkelte és napnyugta. Kb. 10 órára lett korom sötét.

Második nap

Frissen, üdén ébredtünk, büfé reggeli várt minket a -1. szinten. Egy teltebb szerecsen felszolgáló hölgy és keleti származású felszolgáló figyelte minden mozzanatunk. Hozták a forró kávét, teát, ki mit kért. Körben a pulton kivoltak rakva felvágottak, sajtok, zöldségek, kompótok, puding. Gyümölcslé (narancs, alma) automata, toast kenyér a pirító előtt, baguette felvágva, üres croissant, töltött péksütemény, különböző lekvárok. Fönt egy kosárban különféle teafilterek szépen elhelyezve. A melegentartóban rántotta, mellette 4 toronyban különböző gabonapelyhek tekerős adagolóval, és végüli egy danone márkás kis hűtő tele joghurttal. Innen lehetett válogatni.

Reggeli után a Notre-Dameot tűztük ki célpontnak. Kinéztük melyik metró(k)-val lehet eljutni oda, majd elindultunk. Szerencsére nem volt már 30 fok, talán előző éjjel esett is az eső, így épp kellemes volt a városnézéshez. A Notre-Dame előtt rengeteg túrista ismét, be nem akartunk menni. Körbejártuk oldalról is majd továbbmentünk környező hangulatos szűk mellékutcákban.
ObeliszkKövetkező cél a Concorde tér volt a hatalmas egyiptomi oszloppal a közepén. Egyik irányba a Louvre felé vezetett egy park, szembe pedig a Champs Élyséesen a Diadalívhez. Utóbbin indultunk el. Az első felén két oldalt park volt, hatalmas fákkal, maga az út pedig 2×4 sávon terpeszkedett középen. A park után kezdődtek az üzletek, nagyobb üzletek saját kirakattal, beugrókban, kisebb udvarokban pedig kisebb üzletek sokasága volt. Szuvenír boltok, fegyver és egyéb kémfelszerelések, női cuccok, bronzműves bolt, Starbucks stb.

Több ilyen butikos udvarba bementünk nézelődni, illetve a hatalmas Virgin Megastoreba. CD, DVD, konzolok, laptopok, fényképezők, stb. Tehát a Diadalívig elnézelődtünk, néha megpihentünk padokon. A Diadalívhez egy aluljáró vezetett át a hatalmas körforgalom alatt. Innen ellehetett látni a Concorde térre az egyik irányban, másik irányban pedig a Grande Arche és a körülötte lévő modern városközpontig. Most írjam le a Diadalívről hogy monumentális és szép és húha? Nem írom le, nagy és ennyi. Semmi különleges. Visszamentünk a legközelebbi metróhoz és elindultunk a Grande Archehoz.

Grande ArcheA Grande Arche alatt egy elég nagy bevásárló központtal egybeépített metró és hév végállomás van. Elég szövevényes megtalálni a megfelelő kijáratot, de mint mindenhol, itt is kivan táblázva rendesen mi merre található. A felszínre pont a monstrum előtt sikerült felkeveredni. Az egész építmény egy hatalmas kapu formájú irodaház. Körben ameddig a szem ellát felhőkarcolók és konferencia központok magasodnak a bevásárló központok fölé. Az épületek bejáratánál táblán jelzik milyen üzletek találhatóak bent. Az egész tér középen díszkővel van kitéve, itt nem közlekednek autók.

7 órás mászkálás után a szálloda felé vettük utunkat hogy megpihenjünk. A hotelhez közel volt egy szupermarket, ott vettünk felvágottat, sajtot az előző napi maradék baguette-hez, meg cukros üdítőket.

Este 8-kor elhatároztuk, hogy még megnézzük a Montparnasset, a pár megállóra lévő felhőkarcolót, az Eiffel Toronnyal szemben. Külön bejárat volt a látogatóknak, jegyvásárlásnál (nem volt egy lélek se a pénztárnál), csomag átkutatás majd megmutatták melyik a túrista lift, azt várjuk. A liften belül volt egy monitor, ami mutatta a sebességünket, illetve hol járunk az épület teteje felé haladva. Az 56. emeletre ment a lift, itt kis büfé, szuvenír bolt és kilátás 4 irányban az egész városban szélvédett helyen. Minden irányban táblák voltak elhelyezve a kilátással és felcimkézve milyen nevezetességek láthatóak arra, illetve abba az irányba milyen nagyvárosok vannak. Zseniális volt a látvány a lemenő nap fényében, Naplementekészült egy-két jobb fotó. Innen pár lépcső vezetett ki a tetőre, ezeken felvolt tüntetve hány méternél tartunk éppen. Fönt igazából egy helikopter leszállóhoz jutottunk, nemvolt még túl szeles az idő, sokan fényképeztek állvánnyal is.
Fél 10-re értünk kb. vissza a hotelbe.

Harmadik nap

Május 1. lévén a múzeumok és üzletek zárva tartottak, az utcákon Eiffel Torony kulcstartó helyett gyöngyvirágot árultak mindenfelé minden mennyiségben. Mivel a Louvreba így nem tudtunk menni, helyette a Concorde tér és a Louvre közötti Tuileriák kertjében sétáltuk, és kívülről megnéztük a Louvrenek helyet adó palotát is.

A Sacré-Cœur felé vettük utunkat. Metróval lehet ezt is a legjobban megközelíteni, utána már csak pár mellékutcán kell végigsétálni ajándékboltok és éttermek között. A magyar étteremEgy magyar étterem is feltűnt az úton nem kis meglepetésünkre. A maga a Sacré-Cœur Párizs legmagasabb dombján helyezkedik el, ez a Montmartre. A székesegyházhoz hosszú lépcsősor vezet föl, mellette pedig a budavári siklóhoz hasonló modern sikló közlekedik, ami a Paris Visit kártyával gond nélkül használható. Hatalmas tömeg volt az épület körül. Remek kilátás tárult a belvárosra innen.

Visszafelé a metróhoz egy kis családias étteremben ebédeltünk meg, feltehetőleg francia stílusú volt. Metróval nem mentünk sokat, csak a Place Pigalleig. Ez Párizs vöröslámpás negyede, itt található a Moulin Rouge is.

Szabadság LángjaKövetkező állomásunk a Szabadság Lángja volt, ami a New Yorkban található Szabadságszobor lángjának eredeti méretű mása, a Pont de l’Almanál található. Diana walesi hercegnő az ez alatt húzódó alagútban vesztette életét 1997-ben, a láng már akkor itt állt. Egész napos kirándulásunk után hazatértünk megpihenni.

Negyedik nap

Az utolsó napra maradt a Louvre megtekintése. A múzeum 9 órakor nyit, ezért próbáltunk úgy elkészülni hogy minnél előbb, lehetőleg nyitásra ottlegyünk, mivel minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés, ezért nagy tömegre számítottunk. Fél 10 előtt oda is értünk, már a Louvre alatti metrókijárattól tereltek minket a bejárat felé, elég messzire kellett menni, a közelebb eső bejáratok előtt már hatalmas sor állt. A piramis alattÍgy a déli szárnynál tudtunk bemenni, és a nagy sor ellenére 5 perc alatt be is jutottunk, gyorsvolt az átvizsgálás a beléptetésnél. Bent szerencsére eloszlott a tömeg. Mivel rengeteg időnk volt, így próbáltunk sorban menni, és ami utunkba került azt megnézni, de igazából két téma volt ami érdekelt minket, édesanyámat a Németalföldi festészet, azon belül is a Csipkeverő nő festménye, engem pedig az Ókori Egyiptomi tárlat. Útközben sikerült a Mona Lisa-t is megnézni, természetesen a festmény előtt tömegek voltak, de ez nem különsebben zavart minket. Nem részletezném, de sikerült elég sokmindent megnézni a múzeumban, persze nem az egészet, ígyis sok volt. Párizs legnagyobb Apple boltja a Louvre egyik alagsori bejárata mellett helyezkedik el, ezt még kötelező volt megkeresni.

Innen a szállodába igyekeztünk már elég fáradtan, útközben bementünk egy McDonald’sba „ebédelni”, a pénztáros kiscsaj észrevette a kommunikációnkból hogy magyarok vagyunk, és megcsillogtatta kis magyar tudását, tök jó volt, ő is örült neki :D

A hotelből már reggel kijelentkeztünk, mivel délig kellett leadni a kulcsokat és tudtuk, hogy addig nem érünk vissza, a csomagjainkat pedig eltudták zárni a portán. Tehát felvettük a csomagot, összeszedtük magunkat és elindultunk a reptérre. Szerencsére megvolt a reptérre menő hévre a jegyünk, megvettük még első nap aztis, így már egyenes volt az utunk. Míg befelé olyan járat jött, ami megállt minden kis megállóban, úgy visszafelé menő viszonylat a belvárosi részen állt meg majd a CDG 1 és 2-n. A gép indulása 1850-re volt kiírva, 1805-ig kellett becsekkolni. Mivel már 4 óra körül, elég korán ottvoltunk, nem tudtunk becsekkolni. Viszont itt már televolt üzletekkel, tehát tudtunk nézelődni, illetve normális ülőhelyeken lehetett várakozni. Kb. 5 órakor már be lehetett csekkolni, bent a kapu előtt elfoglaltuk a helyünket. Ahogy telt az idő kezdett gyanús lenni, hogy még nem látjuk a gépet csápon sem, hamarosan ki is írták, hogy késik a gép. Mellettünk lévő kapunál finnországba menő gépre várakoztak, elég kevés ülőhely volt összességében, nagy tömeg lett, és az a gép is késett. Így a 1850-es indulás helyett, 19 óra után sikerült beszállni a gépbe, és kb. 1930 körül fel is szálltunk. Ez egy Malév gépvolt, magyar szendvicseket és üdítőt szolgáltak föl, kellemes volt. Ahogy távolodtunk Párizstól egyre jobban sötétedett, felhőn kívül mást nem nagyon lehetett látni, csak a sötétedő horizontot, a nap is mögöttünk volt. Nagyjából fél 10-re (9 óra helyett) sikerült leszállni a gépről és bebuszozni a terminálba a csomagokhoz.

Itt egy 10 percet várni kellett, mire elkezdtek csordogálni a poggyászok, de gond nélkül megjött azis. 10 óra után hazaértünk.

Végszó

Összességében remek 4 nap volt, nem volt rohanás, mindent láttunk amit szerettünk volna, tudtunk pihenni is, az időjárás is pont jóvolt, nemvolt tűző nap 30 fok, nem esett végig, szellős, kellemes idő volt csapadék nélkül. A szállás is pont arra volt jó amire kellett, lepakolni a cuccunkat, délután pihenni, TV-zni, éjjel aludni.

A bejegyzés kategóriája: utazás
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>