The Twist - Live Through The Cool

Nem szeretnék belemenni, hogy a The Twist együttest kik alkotják, hiszen elismert zenészek, és akit érdekel meghallgatja őket valamilyen módon. Azt a problémát szeretném kicsit feszegetni, hogy ha Magyarországon zenét szeretnél vásárolni, magyar zenét, akkor azt nem teheted meg internetes mp3 vásárlással, hanem valamilyen zene vagy jelen esetben könyváruházból rendelheted meg interneten, és CD-n kapod meg, még akkor is ha életben nem fogod róla hallgatni, csak addig koptatod amíg lemásolod hogy a számítógépeden vagy mp4 lejátszódon tudd hallgatni.

Kinek a hibája hogy nem lehet magyar zenét internetes zeneboltban kapni?

A magyar attitűdnek, hogy úgyis ellopod. Ezért nincs magyar iTunes zenebolt például, és mivel valóban ellopod, ezért ami volt ilyen magyar zenebolt, az is megszűnt, mert nem élt meg ebből. Viszont ha te nem akarod ellopni akkor meg kell venned kézzel fogható állapotban. Viszont ezt nem fogod tudni rögtön hallgatni, hiszen vagy elmész a boltba és megveszed, vagy megrendeled ami szintén idő. A CD-n terjesztett zenét utána ugyan úgy nem lopják el? De. Mi ellen folyik a szél-malom harc? A semmi ellen. A zenészek nem a lemez eladásból fognak megélni, hanem a koncertekből. Elmúlt években sokat jártam koncertekre, és nagy részük ingyenes volt, illetve mivel szórakozóhelyeken vannak ezek, így a fogyasztással fizetsz, bele van kalkulálva az élő zene. Így úgy érzem a kedvelt zenekar is jól jár, hiszen nem ingyen léptek fel, és te is, mivel jól szórakoztál.

Igazából arra akarok kilukadni, hogy szép dolog a CD és az hogy kézbe tudod fogni a mellékelt brosúrát dalszövegekkel grafikákkal, azonban ugyan ez megvalósítható internetes zeneboltokban is, digitális brosúrákkal, mozgó extrákkal esetleg, ami még jobban ösztönöz, hogy otthon ülve ami megtetszik azt azonnal megvásárold. Ez működik külföldön, itt nem. Mindemellett a CD-re is ráférne az 52 perc mellé egy kis digitális anyag is. Egy-egy klip extraként. Ha ugyan azt lelehetne tölteni legálisan amit illegálisan, akkor talán kevesebb lenne a zene lopás, és több pénzt kapna az előadó. Nem tudom hogy van, de nekem ez tűnik logikusnak a saját nézőpontomból.

Miért drága a CD? Mert pénzbe kerül az előállítás. Olcsóbb lenne az internetes terjesztés? Igen. Nincs anyag-, és előállítási költség. Ahogy kikerül a zenestúdióból a hanganyag mehet föl a boltba, ahogy kikerül a grafika a grafikai stúdióból, mehet föl a boltba. Meg lehet vásárolni a zeneszámokat egyesével, tehát ha nem akarsz kiadni 3 000 Ft-ot egy albumért, megveszed azokat a számokat amik neked tetszenek, amibe előtte bele tudtál hallgatni. Hatalmas lehetőségek ezek. Az ember szeret válogatni, szeretne.

Hello XXI. század, hello internet.

Az első mobilom egy Nokia 3310-es volt, Pannon Praktikum Classic kártyás előfizetéssel vettem 2001.07.12.-én a Pólus Centerben lévő néhai Pannon bemutatóteremben. Akkor az 39 900 Ft-ba került, és kaptam egy ajándék előlapot, megnevezés: “Nokia 3310 Hot jazz -piros”. Az akkor nagyon menő volt, nem az a kék 3310-esem volt mint minden második osztálytársamnak. 14. születésnapom ünnepeltem azon a nyáron, és 8. osztályba mentem.

A második telefonomról már nincs sajnos írásos emlék, de egy Nokia 3510-es volt. Bátyám vagy édesapám hűségnyilatkozatára lett véve Pannonnál valamikor 2002-2003 körül. Édesanyám 3 hónappal ezelőttig használta, már az utángyártott akkumulátorral se lehetett vele telefonálni sajnos, amúgy a készülék hibátlan volt. Nem sok különbség volt a 3310-eshez képest, ugyan úgy monokróm kijelzővel rendelkezett, csak egy kicsit nagyobb felbontású volt, és tudott MMS-t fogadni. Elég viccesen jelenítette meg a színesen küldött képeket Telefonálni és SMS-ezni ezzel is lehetett.

A harmadik és egyben múlt péntekig utolsó telefonom pedig a 2004.09.03.-án a Lurdy Házban lévő Pannon bemutatóteremben vásárolt Nokia 6230-as színes, mp3-at lejátszó, fejlett XTML böngészésre képes akkoriban okos telefonnak számító készülék volt. 61 500 Ft-ba került akkor, szintén két éves hűségnyilatkozattal az egyik családtag kontóján. Emlékszem hogy saját, spórolt pénzből vettem. Mondhatnánk, hogy akkor még jól ment. Jól elvoltam vele, tudtam a számítógéppel Bluetooth-on keresztül szinkronizálni a naptárt és telefonszámokat, tudott mindent amire szükségem volt. Körülbelül egy évvel ezelőtt törött el a ki-be kapcsoló gombja a tetején, vagyis annak is csak a rugózásáért felelős műanyag alátét, így kicsit nehezebb a gombot megnyomni, a kijelzőnél lévő plexi elég karcos, és a tetején a Nokia logo körül a festés lekopott. Akkumulátora bírja még mindig majdnem egy hétig, teljesen megbízható.
Tehát összességében több mint 6 évig használtam. Párszor koppant a földön, de soha nem volt szervízben, nem kapott szoftver frissítést sem. A doboza ma is megvan eredeti állapotban.

Nokia 6230 Elölről

Nokia 6230 Belülről

A negyedik telefonom, a legújabb egy Nokia C5-00 hosszú vívódás eredménye. Mint az köztudott, nagy Apple fan vagyok, tehát kézenfekvő lenne az iPhone, viszont számomra az egy túlárazott készülék, és tudom hogy nem használnám ki, ergo nincs rá szükségem. Szép, nagyszerű, és van az a dolgozó ember típus akinek szüksége van rá, én nem tartozom ebbe a demográfiai csoportba, nem én vagyok az Apple célpontja iPhone terén. Nekem tökéletes az iPod touch zenehallgatásra, esetleg útközben netezésre, emailezésre, játékra. Hozzászoktam mióta van iPodom, hogy van egy telefon ami mindig nálam van, és van egy zenelejátszó eszköz ami csak akkor ha szükséges. Két akkumulátor két külön célra. Tehát a cél, egy nem annyira okos telefon vásárlása lett.

Egy ideig szemeztem Androidos telefonokkal, viszont az előbbi megállapításból következik, hogy nincs szükségem egy olyan készülékre ami az iPod touch tulajdonságait is fedi, mit ne mondjak pénzkidobás. Mindamellett körbejártam az androidos lehetőségeket, és azt láttam, hogy az érintőkijelzők rosszabb minőségűek az Apple készülékekbe építetteknél, nem egységes a rendszer, nem volt szimpatikus, illetve továbbra is az első megállapítás lépett érvénybe, minek nekem?

Maradt a Nokia. Ezek közül is olyan készüléket kerestem ami a klasszikus vonalat követi, semmi érintőképernyő. Eleinte belementem volna szétnyitható telefonba is, de utána rájöttem, hogy 9 évig klasszikus, kijelző és alatta gombok stílusú telefonom volt, akkor miért kéne nekem más forma, ha már Nokia és annyi koncepció van mint égen a csillag, csak egyik se tökéletes. Nem tökéletes? Nem. Amelyikben van GPS abban nincs WiFi, és fordítva, amiben mindkettő van az drága és még csak jól se néz ki és/vagy érintőképernyős. Elképzelésem tehát volt, és nem akartam érte sokat fizetni. Végül is az utolsó pár hétben kezdték el ezt a C5-öst reklámozni, akkor kaptam föl rá a fejem, hogy ez az az ár-érték arány amiért képes vagyok kompromisszumot kötni, és mindamellett nem is egy buta fadarab a rendszer ami rajta van. Igaz WiFi nincs benne, de van GPS és egy használható fényképező.

Nem szeretnék hosszas elemzést írni magáról a telefonról. Egész hétvégén nyomogattam, és határozottan stabilnak tűnik, az én igényeimet 99%-ig kielégíti. Mind külsőre úgy belsőre is tetszik. Egyetlen hiányosság a pozitívumok mellett billentyűzár állapotban az óra megjelenítésének hiánya, vagy az óra egyszerű megtekintése jól látható kijelzéssel.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki egyszerű de mégis XXI. századi telefont szeretne.

A csomagolásnál érdekes megfigyelni mennyire törekednek a kisebb méret elérésére. Míg 6 éve egy elég túlméretezett dobozzal jött a telefon, ami színes borításban tündöklött, addig a mostani egy kisebb, kevesebb mintával ellátott vékonyabb, elképzelhető hogy újrahasznosított papírból készült kartondoboz.

Belül már nem az a tojástartó stílusú elem szeparálja el a tartozékokat, hanem egyszerű, hajtogatott karton lemezek, ezzel is helyet spórolva. A használati útmutató is vékonyabb és két színárnyalatos. Csodálkoztam, hogy nem csak egy kis alap pár lapos útmutatót mellékeltek egy részletes CD-n elhelyezett bővebb tájékoztató mellett. CD-re sincs szükség, a Nokia Ovi Suite a telefonhoz mellékelt 2GB-os Micro SD kártyán van, így ha a telefont USB kábelen csatlakoztatjuk tárhely módban akkor Windows rendszerre rögtön lehet onnan telepíteni az alkalmazást.

Mac OS X-re nincs szükség Nokiás programra különösképpen, csak egy iSync plugin-ra, ami a Nokia oldaláról letölthető (felteszem, későbbi OS X frissítésben ez benne lesz alapból), így az iSynccel rögtön lehet Bluetooth-on keresztül szinkronizálni az iCal és Address Book tartalmát. Utóbbiban a nevekhez hozzárendelt képek is szépen átkerülnek a telefonra, nincs szükség arra hogy a telefon fényképei között ott legyenek a képek, illetve ez viszont is működik, a telefonnal fényképezett és hozzárendelt kép visszaszinkronizálódik Address Bookba.

Összegzés képpen azt kell mondanom jól döntöttem, és méltó utódja lesz ez a készülék az előző 3 Nokiámnak. Talán a következő telefonom már iPhone lesz pár év múlva.

Ti milyen telefont használtok? Mi a véleményetek a saját választásotokról így utólag?

Mit nézel? - 2010

Tehát végül is mi is ez? A „Mit nézel?” egy külföldi sorozatkedvelőknek készült naptár, ahol számon tarthatod a kedvenc sorozataid vetítési időpontjait, tehát hogy Amerikában vagy épp az Egyesült Királyságban mikor vetítik a Weeds vagy a Skins legfrissebb részét. A naptár mellett rögtön kéznél van torrent kereső, hogy le is tudd tölteni az epizódot, és ha szükséged van feliratra, azt is találsz.

Tehát egy regisztráció után már is bejelölheted mit nézel, és onnantól csak a naptárt kell nézned és tölteni. Ilyen egyszerű. Nincs fölösleges reklám, fölösleges szöveg, csak az amire szükséged van. Ami a legjobb, hogy Facebook felhasználóval csak egy kattintás a regisztráció.

Idáig ugye a lealacsonyító sorozat.mine.nu címen volt elérhető az oldal, amit még msn is kiszűrt! De mostantól a http://mitnezel.net a hivatalos cím.

Az oldal frissítésénél fontos volt számomra, hogy olyan XXI. századi oldalt készítsek, amivel nem kell kompromisszumokat kötnöm az elavult böngészők miatt, ezért az oldal külön figyelmeztetést ad nem támogatott böngésző esetén.

Másik lényeges lépés volt, a facebook connect rendszer frissítése az aktuális verzióra, egy év alatt sokat fejlődött a facebook harmadik féltől származó oldalak támogatása, így nekem is haladnom kellett a korral. Ez egyelőre a regisztrációnál hasznos, későbbiekben tervezem további facebookos lehetőségek beépítését az oldalba.

Végül de nem utolsó sorban a teljesítményét javítottam az oldalnak, hogy az minél gyorsabban betöltsön bármilyen internet kapcsolat esetén, és minél jobban kihasználja a böngészők gyorsítótárazását mindazok mellett, hogy a letöltött adatok méretét a legminimálisabbra csökkentettem.

Az oldal kapott egy FAQ részt is, hogy mindenki el tudjon igazodni az oldalon, és minden lehetőség világos legyen.

A frissítésnek és fejlesztésnek nincs vége, ez egy folyamatosan fejlődő világ, vele kell tartani! Ha tetszik, oszd meg. http://mitnezel.net

The Toy Dolls (UK)

Ez volt az első koncert ami érdekelt, nagy show volt, a sziget program miatt kerestem rá a bandára, kb. 2 hónapja kezdtem el hallgatni őket mert iszonyat vidám amit csinálnak. Ez a vidámság a színpadon is megmutatkozott, egy cirkuszi mutatvány volt az egész koncert, artista mutatványok nélkül.

Nem látszott az énekesen, hogy már 31 éve csinálja ugyan azt és unná, sőt teljesen friss volt az előadás. Az utolsó napig ez volt a legkedvesebb koncert a számomra.

The Hives (S)

The Hives

Jóvolt, megvoltak a kötelező körök (slágerek pl.: Tick Tick Boom), de nekem nem nyújtott semmi különlegeset, nem hagyott bennem maradandó emléket sajnos. Sőt most így egy hét után meg kell mondjam szinte nem is emlékszem rá. Meg is nézek egy videót róla gyorsan hátha valami… Na így jobb, hát igen voltak a nagy világítós betűk meg a matrózruci és ennyi történt. Plusz az énekesnek kisebbségi komplexusa van mert mindig fölállt az előtte lévő hangszóróra.

Thirty Seconds to Mars (USA)

Nem vártam, nem nagy kedvenc csak szól és kész. Nem voltak elvárásaim és nem is kellett csalódnom, sőt végig se álltam az egészet. Ennyi.

The Cribs (UK)

The Cribs

A következő a The Cribs volt amit jobban vártam, és élveztem is annak ellenére, hogy jobb lett volna ha későbbi időpontba rakják, amikor sötét van már, ez minden koncertre igaz sajnos. Azonban zseniális az a zene amit ezek a srácok előadnak és Iron Maidenes öreg rókákkal előttünk is élvezhető volt a 3. sorban, nagyon is. Ha már Iron Maiden, nem voltam ott, nem tudom hogy szólt, de ami koncerteken voltam az kifogástalanul szólt úgy az első sorokban The Cribsen mint a vége felé Muse-on. Tehát nem tudom hol kell keresni a hibást, de engem nem érint/ett.

Koncert közben egész végig az járt az eszembe, hogy valami nem stimmel a banda felépítésével. Balra basszerozott az öreg fószer, valami nagy bandából mintha ismerős lenne de nem ugrott be, aztán középen a vasalt rövid fekete hajú énekes csávónak meg olyan agresszív a hangja, ő sem illett a képbe. Végül a jobb szélen a farmer gyerek az aki ott volt számomra ahol lennie kellett, ő énekelte azokat a dalokat amiket én szeretek, a miket a másik csávó énekelt azok más stílust képviseltek, és nem az enyémet. Ez csak így zárójelben szubjektív dolog, és nem néztem utána hogy változott-e a banda összetétele az idők folyamán, és ki hol zenélt korábban vagy közben.

Muse (UK)

Muse

A Sziget fénypontja szószerint és átvitt értelemben is!  Sajnos nem úgy alakult a helyezkedés a koncert előtt ahogy az be volt tervezve, így eléggé hátul álltam pár holland úriember és raszta hajú csaj és srác mögött. Elölről haj volt a képemben, oldalról meg az egymás nyakába ugráló holland tesókat kaptam az oldalamba. És most nézzük miért is volt zseniális a koncert!

A színpad hátterében hat szög alapú kivetítők voltak fölállítva falként, ebből sejthető volt, hogy nem egyszerű látványt kapunk, ez be is jött. Végig ment valami villódzás rajta, főleg az élő kép, de volt amikor számhoz autentikus felvételek. Ehhez még kaptunk a kűzdőtér fölött pásztázó zöld lézer(?) fényeket és egyéb színes fényjátékot. Ezzel engem már meglehet venni. Mellette még nem is szólt rosszul, sőt kifejezetten különleges hangzást nyújtott, persze nem az otthoni 5.1-hez kell hasonlítani, de akkor is zseniális volt. A közönség együtt tombolt és énekelt bandával ahogy én is. Nem, nem akartok így látni. Minden sláger megvolt, és egy számon kívül az összeset ismertem. Már ezért megérte volna az 5 napot, egy ilyen lezárásért.

Ezek mellett minden nap volt a port.hu színpadon stand up, persze ami érdekes lett volna az telt házas volt és nem siettünk hogy elérjük, így az utolsó napi kimaradt, de egy kis felüdülés volt este 7-8 között amikor bejutottunk rá.

Volt még mr2 színpadon pár magyar, pl.: HS7, The Twist, Kistehén; A38 színpadon Kovács Katival kiegészült Qualitons is kellemes volt.

Ami még jó lehetett volna az a Billy Talent, de akkor épp mélyponton voltam a fáradtságtól így sok minden nem maradt meg.

Fáradtság. Minden nap fél 2 vagy később értem haza, volt egyszer amikor fél 6-kor a nagy esőkor mivel akkor meg kellett ott várni fedezékben hogy elálljon, ráadásul volt jó társaság így a hangulat is megvolt. Így a napi 5-6 óra alvás nem teljesen elégítette ki a szükségleteimet, tehát Red Bullal kézen fogva indultam több nap is.

Kaja. Azt hittem gyrost fogok enni 5 napon keresztül, ám az idei sziget nagy felfedezettje a töki pompos jobbnak bizonyult (volt tavaly is?). Több formában árulták több helyen, a lényeg hogy egy ujjnyi kelt tészta megvan kenve tejföllel, ez az alap és rajta császárhús/bacon + hagyma (lehet lila is) + sajt a tetején. Egy helyen volt ahol nem spóroltak az anyaggal, az iszonyat finom volt, megérte az árát.

Sziget kártya. Ez az idei új fizető eszköz, amit a Balaton Soundon teszteltek először. Feltöltöd a kártyát pénzzel, utána a pultnál egy érintéssel fizetsz vele. Gyors és nem kell az apróval szarakodni. Az első benyomás az volt, hogy nem tudták egységesen kezelni a különböző vendéglátó egységeknél, illetve nem állt még rá a kezük reflex szerűen, sőt kicsit meg is zavart egy-egy kiszolgálót hogyha te azzal szerettél volna fizetni. Volt aki rám szólt hogy csak akkor érintsem oda a kártyát a berendezéshez ha szól, volt aki rám szólt hogy tegyem már oda, volt aki meg elvette és maga tette oda amit elvileg nem szabadott volna. Tehát ezt még gyakorolni kell. Volt ilyen nyeremény játék is a kártyához kapcsolódóan, hogy minden nap kisorsolnak 100 db 500Ft-os feltöltést az aznap kártyát feltöltők között, egyik nap sikerült így nyerni egy sört. A másik nyeremény a feltöltésed duplája volt, 10 szerencsésnek naponta.

Rázós sör. Elég hamar realizálódott hogy idén büntet a sör és mindenki csak felelősséggel, de szerencsére jött a megváltó és feltáró index cikk, ami után volt esélye az embernek elkerülni a megrázó élményt a lével meg a pohárral. Utána már csak figyelmetlenségből szúrt Zeusz.

Úgy döntöttem édesanyámat viszem magammal, még sosem járt Párizsban és nagyon szerette volna megnézni. Próbáltuk az utazást minél későbbre időzíteni, hogy szép időben tudjunk várost nézni. Így hát április 28. – május 2. lett a dátum.

Csütörtökön korán reggel ment a repülő Ferihegyről Charles de Gaulle 2-re, fél 10-re értünk oda. A reptéren meg kellett venni a hévre a jegyet, ami bevitt minket a belvárosba, illetve 5 napra szóló Paris Visit kártyát, amivel korlátlanul utazhattunk tömegközlekedéssel a belvárosban. A jegyirodánál hatalmas sor állt, így 11 órakor sikerült elindulni a hévvel be Párizsba. A jármű sok helyen megállt, így 50 perc alatt értük el célállomásunkat, ahonnan már csak egy metróval kellett menni a hotelhez. Ahogy leszálltunk a hévről rögtön feltűnt, hogy nincs mindenhol mozgólépcső az aluljárókban mint Magyarországon, így cipelni kellett lépcsőn föl-le a bőröndöt.

Szálloda

Könnyen odataláltunk térkép alapján a szállodába. Egymás mellett sorakoznak kisebb nagyobb hotelek, ez egy kisebb volt, de hangulatos. Az angol tudásomat elővéve sikerült hamar bejelentkeznünk, a 202-es szoba volt a miénk. A szobába belépve hirtelen megtorpantam, hogy milyen picike. Volt benne egy franciaágy és egy pótágy az ablak alatt, ezért volt a kelleténél kevesebb szabad hely. Plazma TV, minibár, WiFi, minden volt ami kellett.

Első nap

Ahogy kicsit megpihentünk, indultunk vározstnézni. Tudtuk hogy relatíve közel van az Eiffel Torony, így arra felé vettük az irányt. Útközben televolt az utca két oldala éttermekkel, olasz, kínai, thai, végül egy kis családias olasz étteremben költöttük el az ebédünket. Kicsit más volt a Lassagne mint itthon a zamárdiban lévő olasz étteremben, de finom volt és laktató, kis cserép edényben sütötték.

Étterem után mellékutcákon tovább haladtunk a Mars-mező felé, kicsit VIII. ker.-es hangulata volt az utca egyik oldalán álló téglás tűzfalnak az építkezés szélén. Jó volt látni ezt az oldalát is Párizsnak, nem csak a túristáknak kidíszített főbb utakat tele szuvenírbolttal és vendéglátó egységekkel.

Az Eiffel Toronyhoz való közeledésünket érezni lehetett a szerecsen Eiffel Torony kulcstartó árusok számának növekedéséből és egy négyzetméterre jutó elviselhetetlen számú jelenlétükből, megjöttünk. Rengeteg túrista, a bejáratoknál hatalmas sorok, másik oldalon rapperek tolták. Maga a monstrum több oldalról bevolt vonva védő hálóval, egyik bejárat nem is üzemelt. Pár fotó, majd mentünk tovább a Mars-mező.
Elkell mondani, hogy volt vagy 30 fok árnyékban ezen a napon, tehát sétára nem feltétlen alkalmas a déli órákban, de muszáj volt nézelődni.

A tér végétől az Invalidusok felé vettük az irányt, Napóleon sírját őrző épület komplexum felé. Ennek csak a kertjét néztük meg, nem volt már erőnk bemenni, körbejárni, 4 órára kegyetlenül elfáradtunk, vissza metróztunk a szállásra. A nap hátralévő részét pihenéssel töltöttük.

A TV-n digitális adás volt, 40 csatorna, ebből 3 angol, 3 osztrák és a többi francia. CNN-en egész délután az olaj szennyezés ment, egyik francia adón MacGyver, másikon meg Stargate SG-1 8. évad. Volt mit nézni. Este feltűnt, hogy 8 órakor még sütött a nap mivel az időzóna legnyugatibb részén voltunk, így Magyarországhoz képest elvolt tolódva rendesen a napkelte és napnyugta. Kb. 10 órára lett korom sötét.

Második nap

Frissen, üdén ébredtünk, büfé reggeli várt minket a -1. szinten. Egy teltebb szerecsen felszolgáló hölgy és keleti származású felszolgáló figyelte minden mozzanatunk. Hozták a forró kávét, teát, ki mit kért. Körben a pulton kivoltak rakva felvágottak, sajtok, zöldségek, kompótok, puding. Gyümölcslé (narancs, alma) automata, toast kenyér a pirító előtt, baguette felvágva, üres croissant, töltött péksütemény, különböző lekvárok. Fönt egy kosárban különféle teafilterek szépen elhelyezve. A melegentartóban rántotta, mellette 4 toronyban különböző gabonapelyhek tekerős adagolóval, és végüli egy danone márkás kis hűtő tele joghurttal. Innen lehetett válogatni.

Reggeli után a Notre-Dameot tűztük ki célpontnak. Kinéztük melyik metró(k)-val lehet eljutni oda, majd elindultunk. Szerencsére nem volt már 30 fok, talán előző éjjel esett is az eső, így épp kellemes volt a városnézéshez. A Notre-Dame előtt rengeteg túrista ismét, be nem akartunk menni. Körbejártuk oldalról is majd továbbmentünk környező hangulatos szűk mellékutcákban.
Következő cél a Concorde tér volt a hatalmas egyiptomi oszloppal a közepén. Egyik irányba a Louvre felé vezetett egy park, szembe pedig a Champs Élyséesen a Diadalívhez. Utóbbin indultunk el. Az első felén két oldalt park volt, hatalmas fákkal, maga az út pedig 2×4 sávon terpeszkedett középen. A park után kezdődtek az üzletek, nagyobb üzletek saját kirakattal, beugrókban, kisebb udvarokban pedig kisebb üzletek sokasága volt. Szuvenír boltok, fegyver és egyéb kémfelszerelések, női cuccok, bronzműves bolt, Starbucks stb.

Több ilyen butikos udvarba bementünk nézelődni, illetve a hatalmas Virgin Megastoreba. CD, DVD, konzolok, laptopok, fényképezők, stb. Tehát a Diadalívig elnézelődtünk, néha megpihentünk padokon. A Diadalívhez egy aluljáró vezetett át a hatalmas körforgalom alatt. Innen ellehetett látni a Concorde térre az egyik irányban, másik irányban pedig a Grande Arche és a körülötte lévő modern városközpontig. Most írjam le a Diadalívről hogy monumentális és szép és húha? Nem írom le, nagy és ennyi. Semmi különleges. Visszamentünk a legközelebbi metróhoz és elindultunk a Grande Archehoz.

A Grande Arche alatt egy elég nagy bevásárló központtal egybeépített metró és hév végállomás van. Elég szövevényes megtalálni a megfelelő kijáratot, de mint mindenhol, itt is kivan táblázva rendesen mi merre található. A felszínre pont a monstrum előtt sikerült felkeveredni. Az egész építmény egy hatalmas kapu formájú irodaház. Körben ameddig a szem ellát felhőkarcolók és konferencia központok magasodnak a bevásárló központok fölé. Az épületek bejáratánál táblán jelzik milyen üzletek találhatóak bent. Az egész tér középen díszkővel van kitéve, itt nem közlekednek autók.

7 órás mászkálás után a szálloda felé vettük utunkat hogy megpihenjünk. A hotelhez közel volt egy szupermarket, ott vettünk felvágottat, sajtot az előző napi maradék baguette-hez, meg cukros üdítőket.

Este 8-kor elhatároztuk, hogy még megnézzük a Montparnasset, a pár megállóra lévő felhőkarcolót, az Eiffel Toronnyal szemben. Külön bejárat volt a látogatóknak, jegyvásárlásnál (nem volt egy lélek se a pénztárnál), csomag átkutatás majd megmutatták melyik a túrista lift, azt várjuk. A liften belül volt egy monitor, ami mutatta a sebességünket, illetve hol járunk az épület teteje felé haladva. Az 56. emeletre ment a lift, itt kis büfé, szuvenír bolt és kilátás 4 irányban az egész városban szélvédett helyen. Minden irányban táblák voltak elhelyezve a kilátással és felcimkézve milyen nevezetességek láthatóak arra, illetve abba az irányba milyen nagyvárosok vannak. Zseniális volt a látvány a lemenő nap fényében, készült egy-két jobb fotó. Innen pár lépcső vezetett ki a tetőre, ezeken felvolt tüntetve hány méternél tartunk éppen. Fönt igazából egy helikopter leszállóhoz jutottunk, nemvolt még túl szeles az idő, sokan fényképeztek állvánnyal is.
Fél 10-re értünk kb. vissza a hotelbe.

Harmadik nap

Május 1. lévén a múzeumok és üzletek zárva tartottak, az utcákon Eiffel Torony kulcstartó helyett gyöngyvirágot árultak mindenfelé minden mennyiségben. Mivel a Louvreba így nem tudtunk menni, helyette a Concorde tér és a Louvre közötti Tuileriák kertjében sétáltuk, és kívülről megnéztük a Louvrenek helyet adó palotát is.

A Sacré-Cœur felé vettük utunkat. Metróval lehet ezt is a legjobban megközelíteni, utána már csak pár mellékutcán kell végigsétálni ajándékboltok és éttermek között. Egy magyar étterem is feltűnt az úton nem kis meglepetésünkre. A maga a Sacré-Cœur Párizs legmagasabb dombján helyezkedik el, ez a Montmartre. A székesegyházhoz hosszú lépcsősor vezet föl, mellette pedig a budavári siklóhoz hasonló modern sikló közlekedik, ami a Paris Visit kártyával gond nélkül használható. Hatalmas tömeg volt az épület körül. Remek kilátás tárult a belvárosra innen.

Visszafelé a metróhoz egy kis családias étteremben ebédeltünk meg, feltehetőleg francia stílusú volt. Metróval nem mentünk sokat, csak a Place Pigalleig. Ez Párizs vöröslámpás negyede, itt található a Moulin Rouge is.

Következő állomásunk a Szabadság Lángja volt, ami a New Yorkban található Szabadságszobor lángjának eredeti méretű mása, a Pont de l’Almanál található. Diana walesi hercegnő az ez alatt húzódó alagútban vesztette életét 1997-ben, a láng már akkor itt állt. Egész napos kirándulásunk után hazatértünk megpihenni.

Negyedik nap

Az utolsó napra maradt a Louvre megtekintése. A múzeum 9 órakor nyit, ezért próbáltunk úgy elkészülni hogy minnél előbb, lehetőleg nyitásra ottlegyünk, mivel minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés, ezért nagy tömegre számítottunk. Fél 10 előtt oda is értünk, már a Louvre alatti metrókijárattól tereltek minket a bejárat felé, elég messzire kellett menni, a közelebb eső bejáratok előtt már hatalmas sor állt. Így a déli szárnynál tudtunk bemenni, és a nagy sor ellenére 5 perc alatt be is jutottunk, gyorsvolt az átvizsgálás a beléptetésnél. Bent szerencsére eloszlott a tömeg. Mivel rengeteg időnk volt, így próbáltunk sorban menni, és ami utunkba került azt megnézni, de igazából két téma volt ami érdekelt minket, édesanyámat a Németalföldi festészet, azon belül is a Csipkeverő nő festménye, engem pedig az Ókori Egyiptomi tárlat. Útközben sikerült a Mona Lisa-t is megnézni, természetesen a festmény előtt tömegek voltak, de ez nem különsebben zavart minket. Nem részletezném, de sikerült elég sokmindent megnézni a múzeumban, persze nem az egészet, ígyis sok volt. Párizs legnagyobb Apple boltja a Louvre egyik alagsori bejárata mellett helyezkedik el, ezt még kötelező volt megkeresni.

Innen a szállodába igyekeztünk már elég fáradtan, útközben bementünk egy McDonald’sba „ebédelni”, a pénztáros kiscsaj észrevette a kommunikációnkból hogy magyarok vagyunk, és megcsillogtatta kis magyar tudását, tök jó volt, ő is örült neki

A hotelből már reggel kijelentkeztünk, mivel délig kellett leadni a kulcsokat és tudtuk, hogy addig nem érünk vissza, a csomagjainkat pedig eltudták zárni a portán. Tehát felvettük a csomagot, összeszedtük magunkat és elindultunk a reptérre. Szerencsére megvolt a reptérre menő hévre a jegyünk, megvettük még első nap aztis, így már egyenes volt az utunk. Míg befelé olyan járat jött, ami megállt minden kis megállóban, úgy visszafelé menő viszonylat a belvárosi részen állt meg majd a CDG 1 és 2-n. A gép indulása 1850-re volt kiírva, 1805-ig kellett becsekkolni. Mivel már 4 óra körül, elég korán ottvoltunk, nem tudtunk becsekkolni. Viszont itt már televolt üzletekkel, tehát tudtunk nézelődni, illetve normális ülőhelyeken lehetett várakozni. Kb. 5 órakor már be lehetett csekkolni, bent a kapu előtt elfoglaltuk a helyünket. Ahogy telt az idő kezdett gyanús lenni, hogy még nem látjuk a gépet csápon sem, hamarosan ki is írták, hogy késik a gép. Mellettünk lévő kapunál finnországba menő gépre várakoztak, elég kevés ülőhely volt összességében, nagy tömeg lett, és az a gép is késett. Így a 1850-es indulás helyett, 19 óra után sikerült beszállni a gépbe, és kb. 1930 körül fel is szálltunk. Ez egy Malév gépvolt, magyar szendvicseket és üdítőt szolgáltak föl, kellemes volt. Ahogy távolodtunk Párizstól egyre jobban sötétedett, felhőn kívül mást nem nagyon lehetett látni, csak a sötétedő horizontot, a nap is mögöttünk volt. Nagyjából fél 10-re (9 óra helyett) sikerült leszállni a gépről és bebuszozni a terminálba a csomagokhoz.

Itt egy 10 percet várni kellett, mire elkezdtek csordogálni a poggyászok, de gond nélkül megjött azis. 10 óra után hazaértünk.

Végszó

Összességében remek 4 nap volt, nem volt rohanás, mindent láttunk amit szerettünk volna, tudtunk pihenni is, az időjárás is pont jóvolt, nemvolt tűző nap 30 fok, nem esett végig, szellős, kellemes idő volt csapadék nélkül. A szállás is pont arra volt jó amire kellett, lepakolni a cuccunkat, délután pihenni, TV-zni, éjjel aludni.

Durván 3,5 órát aludtam az éjjel, kelni kell, készülődni, 0355-kor indulni, felszedni a többieket. 0400-kor sikerül elindulni. 0420-kor mindenki a kocsiban, irány a reptér. Forgalom nincs, kint vagyunk pik pakk, csak egy piros vasúti átjárót kapunk be.

04:45 Ferihegy 1

Mind a heten megvagyunk, irány a check-in. Kisebb sor kígyózik a Wizzair pultnál. Utánunk nemsokkal megérkezik a Hooligans gitárosa, kisebb derültségre ad okot.

Kezünkben a repülőjegy, irány a beléptető kapu a tranzitba. Kabát, táska, telefon, nadrágszíj be egy műanyag ládába, át az átvilágítón, mi meg keresztül a fémdetektoros kapun. Mindenki rendben van, felöltözés és irány tovább. Van egy-két vámmentes bolt, meg pár vendéglátó egység horror árakkal. Még egy kapu, útlevél/személyi igazolvány vizsgálat. Irány tovább. Kicsit leülünk, itt még van WiFi, Pannon meg még valami ingyenes. A gép 6-kor indul, kb. 0520-kor meglehet kezdeni a beszállást. Elég sokan vagyunk.

A repülőhöz busz visz, próbálunk az ajtó közelében maradni – hogy elsőként tudjuk kiszállni, és jobban tudjunk majd a gépen helyezkedni – persze tolakodás van, nem valami nagy a busz. Megyünk 100m-t a busszal, majd persze nem az az ajtó nyílik ki ahol állunk, így megy a tolakodás, rohanás föl a lépcsőn a repülőre. Magyarok vagyunk vagy mi? Végül is sikerül egymás melletti-mögötti-előtti helyekre jól leülni.

Megy a pózerkedés, fotózkodás, én a folyosó melletti széken ülök, a folyosó másik oldalán egy magyar hölgy egy félvér kisbabával az ölében. Felkészülök, hogy végig sírni fog, fel és leszálláskor főleg a nyomáskülönbség miatt, de végül is kezdeti kicsi nyivákolás után végigalussza az egész utat.

06:00 W6 201

Kicsit több mint 2 órás út vár ránk, az érkezés 0735-re (GMT) van kiírva, London Luton. Köztünk lévő sorban ül egy magyar srác. Végigpofázza az utat, megy a röhögcsélés, fotózkodás, jófej, csak kicsit sok lesz a végére. Kiderül, hogy az a kocsma a törzshelye a körúton ahova néha-néha mi is betérünk. Jó a kilátás Budapest fölött, elég tiszta az ég.

Útközben GPS-el követjük hol járunk épp, gyorsan elrepül az út, jó időt megyünk negyed 8-kor landolunk. Nyertünk egy órát az időeltolódás miatt.

07:30 London Luton

Csípős 3 fok van, de nem esik, az ég még elég felhős. Itt gyalogút vezet a repülőtől a terminálig, lehet még pózerkedni a gép előtt. A színes-bőrű (főleg indiai) biztonságiak már nagyon szuggerálnak minket, hogy menjünk. Jó hangulatban megyünk már befelé, itt hatalmas sor kígyózik az útlevél ellenőrzésnél, de hamar átfutunk. A határőrök is mind színes-bőrűek.

A kapu után elveszítjük enyhén ittas útitársunk. Gyors mosdó – itt nem keverős csap van, hanem két külön csaptelep a hideg és meleg víznek jó régi angol szokás szerint – , kóla automata betalálása, majd indulás kifelé. A zöld távolsági busz kint áll a terminál előtt, kisebb sor kígyózik itt is. Ez ~20 percenként jár, nincs probléma. Echte angol bácsi a sofőr.

08:13 Greenline Luton Airport – London Victoria

A buszon legnagyobb meglepetésemre van ingyenes WiFi, csak egy kis kérdőívet kellett kitölteni e-mail megadással, és utána végig volt egy elég gyenge de használható jel az úton. Így végig tweeteltem az érdekesebb dolgokat, illetve msn-en és facebook chaten tudtam kommunikálni az itthoniakkal, bár sokan még nem voltak fönt. iPod touch-on Google Maps be is tudta mérni a helyzetünket a WiFi alapján, tehát láttam hol tartunk éppen.

Az út nagy része autópályán visz, fura volt, hogy jobb oldalt ültem és amikor kinéztem a buszból nem ült sofőr a bal oldalon az autókban. Külvárosi részen első meglepetés a Hotel Danubius volt, magyar lobogó is ki volt aggatva elé, tovább volt még bevásárlóközpont ami beljebb a városban már nem nagyon fordult elő. Szép vöröstéglás épületek voltak jellemzőek végig ezután, aljukban boltok, vendéglátó egységek. Subway sűrűbben fordult elő mint McDonald’s. Jóvolt látni a szombati ébredező külvárost, nem volt még nagy forgalom, sok futó ember volt már itt is cicanadrágban, idétlen rikító színű felsőkben.

A busz a Baker Streeten is ment, így láttuk a Sherlock Holmes múzeumot is, nagyobb cuccot képzeltem, jó hogy már itt megláttuk, és nem mentünk vissza emiatt.

09:30 Marble Arch » Hyde Park

Leszálltunk a buszról a Hyde Parkhoz közel eső megállóban. Csípős hideg van. Egymást érik itt már a piros emeletes buszok meg a jellegzetes londoni taxik. Érdemes megállni egy pillanatra körbenézni, hozzászokni a légkörhöz.

Hyde Parkban nagy az élet, foci edzés folyik, megy a fekvőtámasz, kis csávó terepszínű ruhában nagy hátizsákkal pedig diktálja az iramot. Kutyasétáltatók, futók, túristák. Egyik zöldebb szélen kiszúrunk egy kis mókust, hozzá lehet szokva az emberekhez, elfogadja az ételt, majd jön egy másik kisebb példány is, ő már félénkebb.

Tovább menve a “The Serpentine” tó partján kisgyerekek gurulós sílécen tepernek föl és alá, a tó szélén pedig kacsák várják a leeső falatokat. Tó végében kis büfénél kivan írva, hogy valami futóverseny lesz ma, illetve az odébb lévő kis térnél pedig Gospel kórus dalolászik, körülöttük feltűnő egyen-pólóban futók várakoznak, majd az előadás végeztével hallatszik a felhívás a regisztráció végére, hamarosan kezdődik a verseny.

A parkból a Wellington emlékműhöz jutunk ki, elég jó idő lesz, verőfényes napsütés meg minden. Következő állomásunk Gordon Ramsay egyik étterme a mellékutcában, fotózkodás, pipa, tovább a Green Parkba. Ez már kicsit elhagyatottabb hely, nincs is annyira karbantartva, gondozva, mocsaras lápos területekkel tele. Átmegyünk a Victoria Emlékműhöz.

10:30 Buckingham Palace

Rengeteg a turista, katona zenekar vonul el az emlékmű mellett lovasrendőri felvezetéssel. Hangulatos. Mellékutcán továbbmegyünk a Big Ben felé.

11:00 Westminster Apátság

Hárman betérnek az apátságba, négyen tovább állunk élelem forrás után kutatva, a Big Ben lábánál találunk is egy Tesco express-t. Az egész bolt egy bejáratból és egy kijáratból áll, amik nem egymás mellett helyezkednek el. A boltban egy út vezet a két ajtó között, ami meglehetősen szűk, és két oldalt tele vannak a polcok, hűtőpult élelemmel, visszafordulni, forgolódni esélytelen. Pedig a turista nem tudja mit kapni, mit akar venni, megy a tolakodás oda-vissza. Sikerül bevásárolni 1,5L íztelen vizet, egy Snickerst, rágót meg két péksütit, £2.93. Indiai pénztárosokon már meg sem lepődök, egyszerre megyünk fizetni két pénztárhoz nagyjából ugyan annyi értéket, és mind a ketten £20 bankóval fizetünk, a két pénztáros nő egymásra néz mosolyogva. Jó a hangulat na. Előttünk egy magyar pár állt sorban amúgy.

Miután újra összeszedtük magunkat, együttes erővel vágtunk át a Temze felett a Westminster hídon. Fura, hogy a Dunához képest a Temze kb. fele olyan széles, ezen a belvárosi szakaszon legalábbis.

11:45 A keleti part

Utunk a keleti oldalon visz tovább a Temze partján. Jó magyarként ingyen vizelünk a London Aquarium mellett található McDonald’s étteremben, a szükségletek kielégítése fontos. Itt is végig tömeg van, tele turistákkal illetve helyi futókkal cicanadrágban.

A London Eye bejáratainál hatalmas sorok kígyóznak, tervben volt hogy felmegyünk rá, de interneten lett volna értelme előre megvenni a jegyeket a Madam Tussauds-al együtt, úgy kedvező lett volna, de mivel kiszámíthatatlan előre a londoni időjárás, így hagytuk a francba az egészet. Megcsodáltuk lentről a monstrumot. Ezen a sétálós partszakaszon végig kifestett pénzért mozgó szobor emberek voltak, Mikiegér és Micimackó imitátorok, egyéb zenészek és stand-uposok. Szórakoztatták a turistákat egy kis apró reményében.

Az egyik vasúti híd lábánál nagy könyv piac volt, használt könyvek minden mennyiségben, nem mi voltunk a célközönség. A Nemzeti Filmszínház lábánál lévő árkádos részen gördeszkás pálya van kialakítva. A szélén egy fehér felfestés jelzi, hogy ez innentől kérem szépen a deszkások helye. Belül a falak végig graffitizve, beton rámpák jól elhelyezve, és tele deszkás és bicajos fiatalokkal, kívül meg bámészkodó botcsinálta fotósokkal.

Itt jegyezném meg, hogy a busz óta nem volt sehol szabad WiFi elérhetőség, a nagy része le volt kódolva, ami meg nem, az utána kért jelszót. Ez így lesz a visszafelé buszig végig. Talán McDonald’s-ban lett volna ingyenes vezeték-nélküli internet, de ott meg nem volt hely, hogy leüljünk.

Tovább haladva a Millenniumi híd magasságában valami förmedvény modern téglaépület magasodott hatalmas kitüremkedő tornyával. Ez az a pont amikor megkérdezed, hogy ez minek van, és nem kapsz választ. Továbbra is kellemes idő volt, legtöbbször sütött a nap, a vízközelben picit szelesebb volt, de teljesen elviselhető, jó városnéző idő.

A parton gyalog haladtunk tovább, itt is összefutottunk egy fiatal magyar párral, javasolták, hogy nézzük meg a Borough Market-et.

13:00 Borough Market

Egy hatalmas zsúfolt piac, a bőség kosara, hatalmas szagos sajtok, nyers és sült halak, helyben sült különböző nemzeti ételek meg még amit nem láttunk. A Tower Bridge felé haladtunk tovább. Ezen a partszakaszon a híd előtt elég modern irodaházak magasodtak, érdekes formákban. Itt már kicsit sok volt a folyamatos sétából, tüntetőleg tereptárgyra való leüléssel és kaja majszolással bomlasztottuk az egységet.

13:36 Tower Bridge

A hídba be lehet menni, felmenni a felső részen átívelő zárt részre a folyó fölé, ezt ki is használtuk. Itt is fémdetektoros, csomag átvilágítós beengedés van, viszont magyar diákigazolvánnyal kaptunk kedvezményt, £7.00 helyett £5.00 volt a jegy! A jegy eladó értett is hozzá, megnézte a diák hátulján az érvényesítő matricát, nem kicsit lepődtem meg.

A két torony felső részén videót vetítettek a híd építéséről, újraépítéséről a háború után, illetve újkori ünnepekről a híd körül. A két torony közti zárt folyosón a Temze élővilágáról, hasonló híres hidakról volt kiállítás a világ körül, illetve kis kémlelő nyílásokon lehetett ablak közjátéka nélkül fotózni. A jegy a gépházba is szól mint lefelé menet észrevettük. A gépház a híd keleti lábánál volt az ajándékbolt mellett, egy kék csík volt felfestve az aszfalton, azt követve lehetett eljutni oda.
A gépházban a régi gőzgépes felvonó rendszert mutatták be a hatalmas gépekkel, persze ma már nem így működik. Egy videóval mutatták be a híd felvonását nagy hajó érkezésekor.

A kijárat felé még ilyen fejbedugós figuránál is fotózkodtunk a többi turista szórakoztatására!

Kis ajándékboltozás majd mivel már elég későre járt, spuriztunk át a túlpartra, a metróhoz a Tower oldalánál elhaladva. A metró bejárat előtt 4 alkalmazott tájékoztatta az utazóközönséget, hogy a metró ezen vonala a hétvégén nem közlekedik és milyen buszok vannak helyette, és csak jegyet venni lehet az állomáson. Kicsit földhöz vágott minket a hír, az állomáson persze csak automatából lehetett jegyet venni, ami papír pénzt nem, csak aprót fogadott el. 7x£5.60-at nem sikerült volna összedobni jegyre amúgy sem. Így továbbmentünk egy vasút állomásra, ahol az újságosnál tudtunk 24 órás jegyet venni, majd buszra szálltunk. Double-decker busz, a klasszikus kicsit modernebb kiadásban. A cél a Trafalgar tér volt. A város ezen része, ahol a busz vitt enyhén Budapestre hajazott a sok útfeltúrás végett és az ebből kialakuló dugókkal, fura volt magasból szemlélni a várost, olcsó városnézés kommentár nélkül.

A buszon automata mondta be folyamatosan a következő megállót illetve közte, hogy milyen buszon vagy, és a kijelzőn azt is írta, hogy jeleztek, tehát meg fog állni a busz. Amikor már a Trafalgar tér következett, spurizni kellett le az emeletről, nehogy fennmaradjunk.

15:30 Trafalgar Square

Itt külön váltunk, a lányok vásárolni mentek, mi hárman itt nézelődtünk a környéken, a többiek meg a Chelsea stadiont nézni illetve vásárolni indultak. Óra egyeztet, fél 6-kor ugyan itt.

Számomra az elsődleges cél a Regent streeti Apple bolt volt, de mivel nem volt nálunk részletes térkép, csak GPS meg egy útikönyv, ezért az utca rossz felét találtuk meg, és nem tudtuk merre folytatódik a Piccadilly Circus után. Így hát mentünk amerre láttunk a környéken. Betévedtünk egy elég drága mellékutcába, mindkét oldalon márkás ruha és ékszer boltok, tele emberekkel, vásárlókkal, ajtóban biztonsági őrökkel, a járdák mellett méregdrága autókkal. Így bolyongva eljutottunk a Regent Street érdekesebb, boltokkal teli részére, felcsillant a remény, hogy valaha még látni fogom az Apple boltot, de a Piccadilly felé indultunk, mivel már közeledett a találka ideje, így elkerültük a boltot. Piccadilly és a Trafalgar között egy zsúfolt sétáló utcán mentünk keresztül, ez főleg ajándékboltokkal és vendéglátó egységekkel volt tele. Itt a Leicester Squarenél ekkor már kezdett tömeg lenni, a parkot akkor zárták be, többi mozi is található itt, mindenhol Avatar meg Alice plakátok.

Negyed 6-ra visszaértünk a találkozóhelyre a Trafalgar egyik sarkára, megpihentünk amíg vártuk a többieket. A téren ekkor már nagyban készülődtek az esti St Patrick napi koncertre, egyik sarkon meg utcazenész volt kihangosítón. Emberek különböző farsangi maszkokban igyekeztek céljuk felé, felteszem ez is a hagyomány része.

Fél 6-ra persze nem értek vissza a többiek, elintéztünk pár telefont, utána elindultunk az Oxford Circushoz. Trafalgarról busz persze nem ment oda, így vissza kellett menni a Piccadillyre, ahol a tömeg már duplájára hízott, és a gyalogosok a zebrákon pirosban követtek el kamikaze akciókat a gyorsabb előrehaladás érdekében. Érdekelne egy londoni gyalogos gázolási statisztika. Piccadillyn felpattantunk egy buszra, 2 megálló volt az Oxford Circus, útközben megpillantottam az Apple boltot, buszról leszállva az volt az elsődleges célpont.

Apple Store Regent Street

Innentől kezdve időpontot nagyon nem tudok írni, már sötét volt ilyenkor, 7 óra körül lehetett. Hatalmas tömeg volt boltban, minden kirakott teszt gépen emberek csüngöttek, csak iPhone részen volt üres próba gép, körbe is nyomkodtam egy kicsit egy szép feketét.

Maga a bolt két emeletes, a földszint a bemutató és vevőtér az Apple cuccok részére, fönt Genius vásárlás illetve 3rd party termékek voltak szép nagy választékban.

Végül is ahogy végeztem a körbenézéssel mindenki megérkezett a bolt elé, innen indultunk tovább.
Ekkor én már eléggé szenvedtem a fáradtságtól, illetve nem éreztem a talpam sem, de még nem volt vége a napnak.

Következő cél egy barátságos kocsma volt, ahol lelehet ülni megpihenni egy kicsit.

Coach and Horses

Az Oxford Street egyik mellékutcájában a második pub-ban volt is hely a számunkra „Coach and Horses”. Jófej pultos csávó volt, megértettük magunkat, kellemes hely volt, nyugodt. Guinness barna sört ittunk négyen, az árak elég húzósak voltak, az itthoni sörökhöz képest más volt, de teljesen jó. A habja olyan volt mint a capuccino habja, krémes és kevés. Megkóstoltunk még egy fajtát, az ilyen félbarna sör lehetett, elég keserű és fura ízű volt, mosogatólé habbal, nemgyerebe. Kis pihenés és fotózás után feltankoltunk kaját a legközelebbi McDonald’s-ban. Még be szerettem volna menni a szemben lévő HMW zene és konzol boltba, de épp akkor zártak, volt remény, a másik utcában láttam ugyan ilyen boltot amire ki volt írva hogy éjfélig van nyitva!

Arsenal FC

Alábbszálltunk a metróra, és egy átszállással eljutottunk egy külvárosi részre, ahol az Arsenal stadion van („Arsenal tube station”). Elég kihalt volt a környék, a stadionhoz lépcsősor vezetett föl. A stadion mellett páran rúgták a bőrt. Körbementünk a stadion körül, a belvárosi forgatag után jólesett, bár kicsit hűvös volt a széltől.
Kicsit Budapest idegen volt ez a külvárosi családi házak között egy metró állomás dolog, de megtudnám szokni.

Kings Cross Station

Következő állomásunk a 9 ¾ vágány volt a Kings Cross Stationon. A híres Harry Potteres falban egy csomagos kocsi. Maga a fal eléggé el van dugva, egyáltalán nem úgy van két vágány között, ahogy a filmben, inkább egy két vágány közötti eldugott sikátorban. Mikor odaértünk jópár fiatal angol lány már vihorászva ott fotózta egymást. Ez az az eset amikor mindenkinek van gépe és mindegyik megcsinálja ugyan azt a képet. Elvihogták, hogy csak ezért jöttek ide, és most vannak itt először és sietnek azért. Persze mi jót mulattunk rajtuk. Utánunk nem sokkal egy szerecsen srác jött a párjával, ők is türelmesen vártak, hozzánk képest elég nyugodtan és komoran.
A lányokról persze kellett csinálnunk csoportképet, ők is csináltak rólunk, aranyosak voltak. Miután végre elmentek, az afro-amerikai csávó és párja sírós röhögésben törtek ki. Hogy tudták eddig elfojtani?

Így hát mi is megcsináltuk a szükséges képeket természetesen. Innen vissza a belvárosba, az Oxford Circusra vezetett utunk. A következő kb. 1 órában még a belvárosban mászkáltunk hulla fáradtan. Most kezdődött az igazi élet, a Sohoban alulöltözött tinilányok várták a fuvart a partihelyre, ledér nővérkének öltözött lányokkal lehetett közös képet készíteni a szuvenír bolt előtt, és hatalmas sorok kígyóztak a kaszinó bejárata előtt kétajtós szekrények kordonjában.

Mit ad isten épp az MHV zene és konzol játék bolt előtt vezetett utunk, így kaptam az alkalmon, és mivel ez még nyitva volt éjfélig, gyorsan beugrottunk. A CD-k eléggé rosszul kategorizálva, hosszú sorokban voltak a polcon, nehéz volt megtalálni a kedvenceket. Végül is Coldplay CD-ket vettem, elég jó áron volt minden.

Greenline » London Luton

Éjfél körül lehetett, amikor a Marble Arch-nál felszálltunk a távolsági buszra. Jól esett végre ülni és pihenni. Mire elszenderültem volna, megérkeztünk a reptérre és letelepedtünk az érkezési oldalon lévő kényelmetlen székekre.

2010.03.14. 00:45

A reptéren így durván hajnal egy órától voltunk, 5-fél 6-ig az érkezési részen, majd becsekkoltunk amikor már lehetett 6 óra körül. A csomagom pont 800 gr-al nyomott többet most, mint Ferihegyen induláskor. A tranzitban nagy volt az élet, minden bolt nyitva, tele emberrel, ülőhely alig, pedig itt már kényelmesebb helyek voltak. Több boltot néztem meg itt, mint az azt megelőző egy napban Londonban, de már nem vettem semmit, előtte kiköltöttem ajándék Toblerone-ra a maradék páncélost.

A gép kapunyitására 0805 volt kiírva, rengeteg Lengyelországba és Romániába induló Wizzair kapuit nyitották ekkor tájt, viszont a miénket nem. Kezdtünk aggódni, milyen idő lehet otthon, biztos leszakadt méter hó, ezért késéssel érkezett a gép már Lutonra is. Végülis egy 15 perc késéssel kinyitották a kapukat és lehetett beszállni, így 20-25 perccel a kiírt után felszálltunk 9 óra előtt valamivel.

09:00 W6 202

A gépen nem sikerült már annyira egymás mellé ülni, mint odafelé, de majdnem mindannyian végigaludtuk az utat, sőt a körülöttünk ülők is, így nem volt probléma. Végre tudtam kicsit pihenni. A gép a késés ellenére is időben szállt le Ferihegyen, 1135 körül. Útlevél ellenőrzés után ki, majd búcsúzkodás és mindenki haza.

12:20 Újra otthon

Itthon rövid anekdotázás, sok hangom ilyenkor már nem volt, de azért próbáltam mesélni. Ebéd, fürdés és alvás. Délután 2 órára ágyba is kerültem és fel se keltem éjfélig.

Konklúzió

Fantasztikus élmény egy ilyen napot végigtolni akár Londonban, de felteszem más nagyvárosban is. Rengeteg tudatos és tudatalatti benyomás éri az embert, amit rögtön fel se lehet dolgozni, napok, hetek múlva is lesznek olyan mozzanatok amik meglepetés szerűen jutnak eszembe. Most már, ha Londonba mennék újra, inkább több napra mennék, és akkor kilehet esetleg élvezni az éjszakai életet is, illetve a hétköznapi dolgokat jobban.

Tehát rettenetesen fárasztó volt, de megérte. Maradandó károsodást nem szenvedett a talpam sem, csak pár vízhólyag lett rajta.

Nagyon vártam a sorozatot, azonban egy kicsit csalódást okozott. A pilot dupla részt többször megnéztem, mert valahol érdekes, és én mint nagy Stargate rajongó mindenképp meg akartam látni benne a fényt, de nem sikerült. A Stargate franchisehoz nem illik ez a sötét hangulat, Eli lő el néha egy kis tréfát de az se váltja ki azt a kis feloldódó hatást amit kéne.

Az eredeti stargate sorozat első pár évadjának részeiben kevés volt az elhúzódó történet szál(volt egyáltalán?), minden rész egy lezárt esemény, illetve talán évad közepén meg persze végén egy dupla epizód. Utána ez megváltozott, nem tudom hogy ez jó-e vagy rossz, mindenesetre számomra nem okozott csalódást a váltás, hogy több lett az egy szálon futó epizódok száma, főleg a végére koncentráltan volt jelen.

SGU-nál is ez a helyzet, minden epizód egy új történet, kevés összefüggéssel. Számomra az epizódok fénypontja a verekedés, illetve veréses jelenetek. A többi az olyan mintha semmi sem történne. Komolyan. Az 1×10-ből is nagyjából annak a résznek volt értelme, amikor Everett szétverte Rush-t majd ottmaradt a bolygón, és felébredt, hogy letelt az idő. Mint mindenkinek, nekem is BSG feelingem van, én BSG-t se bírtam a túl komoly és sötét hangulata miatt.

Stargate pótló mostanában a Sanctuary. Sci-Fi és humoros és Amanda Tapping még mindig jó vizesen.

Vampire Diaries

Mostanában rákattantam a vámpíros sorozatokra, filmekre. Ez nem azt jelenti, hogy nagy Twilight fan vagyok, de megnéztem az első részt, és ha kijön dvd minőségben magyarul a második azt is meg fogom nézni. True Blood-al kezdődött, abban az a különös, hogy nem a XXI. századi modern világban játszódik, megvan az a stílusa amitől különleges, de mégsem kosztümös és prűd. Azonban vele ellentétben a Vampire Diaries modern, és fiatalos, CW sorozat, tehát nem várhatunk mást, és ebben pedig ez az a frissesség ami megfog. Nem annyira elhasznált már mint a Smallville, pedig újkorában az is ilyen volt.

Eleinte nem voltam oda Ian Somerhalder szerepléséért, vártam mikor tűnik el végre, de mostanra megkedveltem itt is. Először a Smallville-ben láttam, majd a Lost-ban szerepelt, de ez egy teljesen más szerep. Heroes-ból Sylar-hoz tudnám hasonlítani. Eleinte zavar mert kiszámíthatatlanul gonosz, de egy idő után már megszokod a gonoszságát, és vele nevetsz a hogyis mondjam kis csínjein? Az arckifejezésén szoktam a legjobbakat szórakozni, amit a gonosz kijelentései tettei után formál. Mivel a sorozatból egy színészt se tudnék megemlíteni, aki más sorozatból mély nyomot hagyott volna bennem, így csak vele tudok példát hozni. Mind amellett a 24 új részeiben feltűnt a másik Salvatore testvér is, nagy a kontraszt a két szerep között, érdekes hogy itt is sötét az arckifejezése, szó szerint.

Tehát először a Vampire diaries volt a kedvenc újonc sorozatom, amíg meg nem néztem a Glee-t

Glee

40 perces komédia – zseniális. Először kételkedve néztem a sorozatra, ének kórus, biztos női sorozat. Utána Sorozatjunkie-n születtek a dícsérő bejegyzések és miután lement a 13 rész letöltöttem az első részt. TBBT után a legkomikusabb sorozat amit valaha láttam. Zseniálisak a szereplők, Sue és Schue, a veszekedések, az ostoba versengés közöttük. Ahogy Sue kitudja osztani Will-t az egyszerűen zseniális.

YouTube videó

Háttérismeret nélkül morbid lehet, de amúgy sírva szakadós rész. Persze nem 40 perc nevetésből áll a sorozat, vannak drámák, és karaktereknek személyes pillanataik, és persze a zene, éneklés és a közös siker elérése. Nagyon eltalált tini sorozat, de úgyvélem hogy ez kevésbé az a nyálas tini sorozat mint az átlag, kicsit érettebb, és persze az egész egy vicc. Számomra ez a sorozat az idei befutó, és várom már az április folytatást.

TBBT-vel vontam párhuzamot, természetesen Sheldonnal senki se veheti föl a versenyt, de az egy más stílusú sorozat.

Zárszó

Ezek azok a friss sorozatok amiket említésre méltónak tartok vagy rossz vagy jó élmény alapján. Írhatnék még a FlashForwardról vagy a V-ről is, de ezekben a sorozatokban nem történt olyan ami miatt számomra kedves lenne vagy kifejezetten csalódást okozott volna. Vannak és nézi az ember, de egyelőre nem nyújt sok újat. V-ben nagy nevek vannak Lost-ból, 4400-ból, Stargate SG1-ból, de még nem látom hova vezet ez a nagy költségvetés.

Az egész film számítógépes grafika az űrben fotózott képekre építve. Kiindulási pont a Hold, és onnan távolodik egyre jobban a földtől. Bemutatja a naprendszer bolygóit, azoknak holdjait (feltételezem a nagyobbakat), illetve meglepő módon a legtöbb bolygó körül kering valamilyen földi szonda, így valód képeket mutatnak, illetve azon alapuló számítógépes animációt. Még a Nap belsejébe is berepül. Tehát már itt leteszed a kalapod.

A naprendszerben való barangolás során próbálja minden bolygónál és holdnál latolgatni az esélyeket, hogy miként lehetne majd egyszer lakható, vagy mikor lehetett egykor lakható az az égi test. Próbál menedéket találni a jövőre néve az emberek számára.

Ahogy ki ér a naprendszerből megy tovább az egyre nagyobb egységek felé, hogy keletkeznek a csillagrendszerek a galaxisok, illetve mi van azokon túl. Közben a nagyobb távolsági ugrások során bemutatják, hogy hangsebességből kifolyólag ott épp mikori földi tv vagy rádió adást lehetne fogni, ezzel szemléltetve a hatalmas messzeséget a földtől.

A film végére rájön az ember, hogy senkik vagyunk az egész világegyetemben, porszemnél is kisebbek, és az egész Univerzum bármikor elpusztíthat minket olyan hatalmas az ereje. Természetesen, még pár millió évig még a Nap működni fog, tehát ha addig nem pusztítjuk el mi a Földet, van remény.

Tehát remek családi program egy hideg téli estén megnézni és elcsodálkozni.

Journey to the edge of the Universe – National Geographic (2008)

Köszönettel:
fupet

Elsőre amikor megláttam azt gondoltam hogy okos rövidítés, és létezik az www.rtlklub.hu mellett a www.webcsillag.hu is, de nem. Ez www.rtlklub.hu/webcsillagnak készült csak valaki hozzáértő elírta feltehetőleg. Már második alkalommal láttam. Csak nekem szúrt szemet?